
Gyermekkorom
Édesapám József Áron, szappanfőző munkás volt, édesanyám, Pőcze Borbála pedig mosónő. Házasságukat 1900. december 23-án kötötték meg. Jómagam 1905. április 11-én születtem Budapesten. Hatodik gyermekként jöttem a világra, három testvérem sajnos még az én születésem előtt meghalt. Édesapám, mikor 3 éves voltam elhagyott minket, és Romániába ment, ezzel teljesen magunkra hagyott. Édesanyám nagyon sokat dolgozott azért, hogy eltartson minket, de sajnos minden erőfeszítése ellenére nem járt nagy sikerrel, ezért engem és egy testvéremet a Gyermekvédő Liga gondjaira bízott. 1910-ben kerültünk nevelőszülőnkhöz Öcsödre, Gombai Ferenc gazdához, ahol sokat segítettünk az állatok körül és a házimunkában. Itt, az öcsödi református elemi iskolában kezdtem meg tanulmányaimat az 1911/12-es tanévben.

Tanulmányaim
Amíg távol voltunk, édesanyánk folyamatosan azon munkálkodott, hogy számunkra jobb életkörülményeket teremthessen, így végül testvéremmel, Etelkával 1912. június 19-én tértünk haza Öcsödről, bár ezután is gyakran kellett költözködniük egyik lakásból a másikba. Először az Ipar utcai fővárosi népiskolában tanultam, később pedig a Mester utca 67-ben jártam ki a 2. osztályt. Napjaim nagy részét az utcán költöttem, és gyakran vállaltam fizikai munkát a családom segítéséért. Később a makói gimnáziumba kerültem internátusba.